Vakbarát változat
Andre áttekintője kutatásai segítésére!


Már 201 bejegyzés az uzenet.naplom.com alatt.
2010. Augusztus 16. Hétfő
Aki Istent látja, az felismeri, hogy minden teremtmény – semmi. (Eckhardt mester) A mai világban ismét terjed a test kultusza. Volt már ilyen a világtörténelemben. Az ókori görögök előszeretettel jártak fürdőkbe, gymnasiumokba, ma ezeket úgy hívjuk, hogy konditermek. Szerettek kérkedni erős, kisportolt, dagadó izmokat megmutató testükkel. Manapság ugyanígy vagyunk ezzel, kell az érvényesüléshez a jó külső, az izmos felsőtest. Kisportolt, erőtől duzzadó, sikeres alakokká szeretnénk válni. Ez az embereszmény. Izzadunk, verejtékezünk a “sikerért”, pedig csak össze kellene tenni a két kezünk és imádkozni Istenhez, hogy adjon nekünk az erejéből, amely ezt az egész világot áthatja, amely mindannyiunknak életet adott, amely képes belőlünk boldog embereket faragni, és amelyhez nem mérhető semmilyen más erő. Sokszor beszélünk Isten szeretetéről és kegyelméről, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a mi Istenünk ezek mellett legyőzhetetlen, erős Isten is. Mégsem egy önkényes zsarnok, hanem az ő ereje erőtlenség által ért célhoz, amikor hagyta, hogy Krisztust megfeszítsék mindannyiunkért és így legyőzte a halált az erejével. Ez az igazi isteni erő, és ebből kell nekünk is meríteni. Az Istenbe vetett bizalommal tudunk hegyeket megmozgatni. Az Istentől ingyen kapott erő lesz az, ami előrébb visz minket a munkánkban, a tanulásban, a családi életünk alakulásában, a céljaink elérésében, az egymás iránti szeretetben, egyszóval az életünkben. Drága Mennyei Atyánk! Kérünk, láttasd meg velünk, hogy nélküled semmik vagyunk. Láttasd meg, hogy a te segítséged és erőd nélkül, a mi életünk reménytelen és elviselhetetlen lenne. Te azonban velünk vagy és átölelsz minket nap mint nap, kérünk, maradj is velünk, örökkön-örökké! Ámen.  
»»»
Már 1002 bejegyzés az andre.ingyenblog.hu alatt.
2010. Augusztus 5. Csütörtök
...  
»»»
Már 560 bejegyzés az andre.blogol.hu alatt.
2010. Július 28. Szerda
....  
»»»
Már 50 bejegyzés az andre.wlog.hu alatt, aki nem tudná ez egy újabb vádirat azok ellen akik ártottak a rendszernek.
2010. Június 7. Hétfő

Lényegében helyreállítva, változások a következőek, 4-én, 9-én, 16-án, 22-én valamint sürgős esetben kaphattok levelet, a levelek anyagát legalább 2 napon belül felteszem az andre.bloglog.hu alá. Ha valaki csatlakozni akar, keressen olyan személyt, aki csatlakoztassa. Ha nem kapjátok meg a levelet, szóljatok a szolgáltatótoknak, s csak utána NEKEM! MEGÉRTÉSETEKET KÖSZÖNÖM!  

»»»
Már 519 bejegyzés az andre.ingyenblog.hu alatt.
2010. Június 6. Vasárnap

  

»»»
Már 10000 bejegyzés az andrelowoa.wordpress.com alatt.
2010. Május 23. Vasárnap
  
»»»
500 bejegyzés az uzenet.wordpress.com, valamint 1094 bejegyzés a segitok.wordpress.com alatt.
2010. Május 18. Kedd

Köszönöm segítőkész közreműködésteket!

  
»»»
Már 22 bejegyzés az andre.wlog.hu illetve 56 bejegyzés a lowoa.spaces.live.com alatt.
2010. Május 4. Kedd
A andrem.tk alatt lévő és az lowoa.spaces.live.com egyesítése folyamán.  
»»»
Már 205 bejegyzés az andre.ingyenblog.hu alatt.
2010. Április 27. Kedd
Amikor Jézus lesz a te Urad, bele kíván majd szólni, hogy milyen könyvet olvasol, hogy mivel töltöd a szabad-idődet, és hogy bánsz a fizikai testeddel. Ha Jézus a te Urad, azt kívánja, hogy beleszólása legyen az anyagi életedbe, vagyis abba, hogy hogyan juss pénzhez, és abba is, hogyan és mire használd. Ha Jézus a te Urad, megkívánja, hogy szava legyen a házasságoddal, a gyermekeiddel és az otthonoddal kapcsolatban. Ő akar irányítani abban, hogy mi legyen a foglalkozásod, és hogy hol élj. Igen, Jézus be kíván lépni az életed minden területére, ha Ő a te Urad. Én pedig azt akarom, hogy Ő legyen az én Uram. Te nem? Ettől lesz áldott a keresztény élet. Amikor Jézus uralkodik felettünk az élet gyengesége, gyarlósága és emberi irányítása megszűnik. Ez emeli fel az életünket a természetes szintről a természetfelettibe.

„Hűséged végtelen, Atyám nagy Isten, Elhat a mélybe az egek fölé, Irgalmad nem fogy a múló idővel, Ki voltál az maradsz mindörökké. Hűséged végtelen, hűséged végtelen, Mindennap új áldás árad reám. Hiányom pótolod hatalmas kézzel, Hűséged végtelen, Uram hozzám!”
  
»»»
Már 246 bejegyzés az andre.blogol.hu alatt.
2010. Április 21. Szerda

Archívum

 

2009 február
2009 március
2009 április
2009 május
2009 június
2009 július
2009 augusztus
2009 szeptember
2009 október
2009 november
2009 december
2010 január
2010 február
2010 március
2010 április

Szavazás

Blogstat

2009-02-09 07:49:31 óta van:
246 log bejegyzés
0 komment neki
0 feltöltött kép
0 szavazás
  

»»»
Értesítő Archív  »»»  
 
Látogatók: 9.386   Oldalletöltések: 25.642   Powered by NetOffice    Hosted by: Glap.hu     w3c_html40 w3c_css20