Az Afrikai Uniót (AU) a volt gyarmatok önállóvá válása után, 1963-ban alapították meg az afrikai regionális nemzetközi szervezetet Afrikai Egységszervezet néven (OAU), az addig létező afrikai regionális tömbök összevonásával. Jelenleg Marokkó kivételével (amely 1985-ben lépett ki az általa megszállt Nyugat-Szahara tagsága miatt) tagja minden afrikai ország. A midrandi székhelyű szervezet célja az afrikai államok gazdasági együttműködésének megteremtése, és a köztük támadt konfliktusok kezelése. Ezen kívül az afrikai országok egységének, szolidaritásának és együttműködésének az előmozdítása, szuverenitásuk és területi integritásuk védelme, valamint a gyarmatosítás maradványainak felszámolása a szervezet feladata. A 2002 júliusában megtartott államfői értekezleten az új afrikai kezdeményezés szellemében változtatták a nevét Afrikai Unióra. A 880 milliós népességű 29 797 500 km² területű Unió központja Addisz Abeba, melynek hivatalos nyelvei: arab, szuahéli, angol, francia.
Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság Algéria nevét fővárosától kapta, a „szigetek” jelentésű név tengerpartot szegélyező egykori szigetsorra vezethető vissza.
Angolai Köztársaság Angola portugálból átvett neve a XV.századi Ngola bantu uralkodóház nevéből származik.
Benini Köztársaság Benin nevét területének egykori őslakóiról, a „binik”-ről kapta.
Bissau-Guineai Köztársaság Guinea országnév valamely afrikai nyelvből származik, megkülönböztető neve az ország fővárosára utal.
Botswanai Köztársaság Botswana 1966 előtt Becsuánaföld.
Burkina Faso Köztársaság Burkina Faso moszi nyelven „becsületes emberek földje” jelentéssel bír.
Burundi Köztársaság Az ország neve a bantu népnévből származik, amelynek eredete tisztázatlan.
Comore-szigeteki Unió Az ország neve a Comore-szigetek három nagyobb szigetére utal.
Csádi Köztársaság Csád nevét az etimológusok „nagy vízfelület”-nek értelmezik, amely az ország délkeleti részén elhelyezkedő, időszakosan felduzzadó Csád-tó lefolyástalan medrére utal.
Dél-Afrikai Köztársaság
Dzsibuti Köztársaság Nevét fővárosáról kapta. 1977 előtt Francia Szomália, Afar, Issza.
Egyenlítői-guineai Köztársaság Az első nevét elhelyezkedéséről, a második nevét a Gunieai-öböl mellettiségéről kapta.
Egyiptomi Arab Köztársaság Az ország neve az ókori Memphis egyiptomi nevére vezethető vissza, „Isten szellemének háza”.
Elefántcsontparti Köztársaság Az államot fő kiviteli cikkéről, az elefántagyarról nevezték el. 1960 előtt Francia Nyugat-Afrika része.
Eritrea Állam Az Eritrea neve a Vörös-tenger egyik ókori megnevezését őrzi.
Etióp Szövetségi Demokratikus Köztársaság Etiópia görög eredetű országnév „napbarnított arcú ember”-t jelent.
Gaboni Köztársaság Az ország nevét a Gabon folyóról kapta, amely a portugál „esőköpeny” szóra vezethető vissza.
Gambiai Köztársaság Az ország nevét a Gambia folyóról kapta.
Ghánai Köztársaság Az Ghána nevét annak a középkori, nyugat-afrikai birodalomnak köszönheti, amely a mai Mauritánia és Mali határvidékén virágzott.
Guineai Köztársaság Az Guinea nevének eredete tisztázatlan, csak annyi bizonyos, hogy valamelyik afrikai nyelvből származik.
Kameruni Köztársaság Kamerum neve folyónévből eredeztethető, amelynek forrása a portugál „garnélarák” szó.
Kenyai Köztársaság Az államot a Kenya-hegységről nevezték el.
Kongói Köztársaság Kongó bantu eredetű neve a nyugati bantuk egykori államára utal.
Kongói Demokratikus Köztársaság Az országot fő folyójáról nevezték el.
Közép-Afrikai Köztársaság Közép-Afrikai Köztársaság 1953 előtt Francia Egyenlítői-Afrika.
Lesothoi Királyság Lesothó nevének jelentése: „szotók országa”.
Libériai Köztársaság A „szaba” jelentésű latin kifejezésből alkotott országnév az Egyesült Államokban felszabadított néger rabszolgákra utal, akik 1822-től kezdve telepedtek le a területen.
Szocialista Népi Líbiai Arab Nagy Dzsamahirija Az ország görög eredetű neve egy ősi népcsoport nevét őrzi, „Libi”.
Madagaszkári Köztársaság Madagaszkár nevét a sziget törzslakóiról kapta, jelentése tisztázatlan.
Malawi Köztársaság Malawi egy régi törzsszövetség neve.
Mali Köztársaság Az állam neve a középkori Mali állam nevét őrzi.
Mauritánia Iszlám Köztársaság Az ország neve népnevet takar: „maurik” vagy más néven „mórok” földje.
Mauritiusi Köztársaság A szigetet a hollandok nevezték el Orániai Móric tiszteletére.
Mozambiki Köztársaság Mozambik nevének eredete bizonytalan, egyesek arab, mások helyi eredetűnek vélik.
Namíbiai Köztársaság Az országot a területén található Namíb-sivatagról nevezték el, amely egy hottentotta törzs nevét őrzi.
Nigeri Köztársaság Az országot fő folyójáról a Nigerről nevezték el. A folyónév tuareg eredetű „folyók folyója2, amely latin folyó- majd országnevet formáltak „feketék folyója” értelmezéssel.
Nigériai Szövetségi Köztársaság Nigériát fő folyójáról nevezték el.
Ruandai Köztársaság Ruanda neve bantu népnevet őriz.
São Tomé és Príncipe Demokratikus Köztársaság Sáo Tomé és Principe elnevezését a szigetek neveiből alkották.
Seychelle-szigeteki Köztársaság Az országot XV. Lajos pénzügyi főellenőrétől, Moreau de Séchelles nevezték el 1756-ban.
Sierra Leone Köztársaság A portugálok az általuk felfedezett területet „Oroszlán-hegylánc”-ra keresztelték.
Szaharai Demokratikus Arab Köztársaság Az arab eredetű Szahara név „pusztaság, sivatag” jelentésű.
Szenegáli Köztársaság Szengál nevét legjelentősebb folyójáról kapta.
Szomáli Köztársaság Az Szomália neve népnevet őriz, amelynek jelentése: sötét, fekete, a helyi lakosság bőrének színére utal.
Szudáni Köztársaság
Szváziföldi Királyság Szváziföld neve népnevet őriz, amelynek feltételezett jelentése: vessző, pálca.
Tanzániai Egyesült Köztársaság Az ország neve a két szövetségi állam nevéből tevődött össze 1964-ben, mikor egyesült Tanganyika és Zanzibár.
Togói Köztársaság Valamelyik afrikai nyelvből származó nevének „lagúna partján fekvő vidék” értelmezést tulajdonítanak.
Tunéziai Köztársaság Az országot fővárosáról nevezték el, és régebben csak „Tunisz”-ként emlegették.
Ugandai Köztársaság Uganda neve szuahéli eredetű, jelentése: Ganda ország.
Zambiai Köztársaság Az ország nevét a Zambézi folyónévből alkották.
Zimbabwei Köztársaság Zimbabwe neve bantu eredetű, jelentése: kőházak, kőépületek.
Zöld-foki Köztársaság A portugál eredetű név a tengerbe nyúló foknak egykor buja növényzetére emlékeztet.